Láthatatlan hulladék

2020. november 18. 16:43 - DFMVK2

Könyv- és programajánló az Európai Hulladékcsökkentési Hét jegyében


Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított kezdeményezésben résztvevő országokban egy teljes héten keresztül lelkes önkéntesek, saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. (F)

Könyvtárunk is elkötelezett a környezetvédelem mellett, csatlakozik ehhez a  programhoz is:

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Recycling Art versenyt hirdet, amelynek keretében újrahasznosítható alapanyagokból (pl: konzervdoboz, papír, műanyag palack, kupakok, üvegek, leselejtezett textiliák, gumi és fémhulladék, törött tárgyak stb.) várunk kreatív alkotásokat.

A pályázati felhívás ITT olvasható. 

Az Apáczai Csere János Tagkönyvtár "Gondold újra! Tégy a tisztább környezetért!" online programmal készül. Ennek keretében várják újrahasznosított anyagokból készült ajándéktárgyak fotóit, melyekből videót állítanak össze a könyvtár munkatársai. További programként a Könyvtárból jöttem című podcast beszélgetéssorozat következő vendége Sóti Balázs lesz, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Környezeti neveléssel megbízott munkatársa. A beszélgetés ITT hallgatható meg, 2020.11.26. 18 órától az Apáczai tagkönyvtár You Tube-csatornáján.

A József Attila Tagkönyvtár programjai:

Közösen együtt a földért - könyvajánló gyerekeknek

Játssz velünk! Zöld könyvtárak - online vetélkedő középiskolások számára

Legyél te is Bolygóvigyázó! - online játék gyerekeknek

Mindenkinek van egy szava - újrahasznosítható tárgyak

 

Az alábbi könyvajánlóval szeretnénk inspirálni Olvasóinkat az újrahasznosításra. Könyveink egyrészt ötleteket adnak a kreativitás kiélésére, másrészt a háztartási hulladék tudatos és praktikus felszámolására. További könyveink pedig abban segítenek, hogyan csökkentsük a háztartásban keletkező hulladék mennyiségét. 

 

Ünnepi díszek újrahasznosított anyagokból

A kötetben található alkotások mindegyike "recycling", azaz újrahasznosított alapanyagokból készült a környezettudatosság jegyében. Érdemes újragondolni, új életre kelteni a nagyszüleink korából ránk maradt, tönkrement könyveket, kottákat, a régi törött porcelándíszt, vagy néhány italosdobozzal, újsággal, magazinnal csökkenteni a naponta termelődő hulladék mennyiségét. Az elkészült alkotások garantáltan nem maradnak észrevétlenek, és az újrahasznosítás szellemében végzett alkotómunka elmélyíti és személyessé teszi az ünnepi hangulatot. (F)

 

 

             Ékszerek újrahasznosított anyagokból - Színes Ötletek 56. - Cser Kiadó

         

      

 

A Zero Waste életmódról többek között a   oldalon is érdemes tájékozódni:

     

           

 

Nagy Réka Ökoanyu blogja és facebook-oldala a hulladékfelhasználás mellett további környezettudatos témákkal is foglalkozik a takarékos és vegyszermentes háztartás érdekében. Könyvei megtalálhatók a könyvtárunkban is.

        

 

  az etikus, környezetileg és társadalmilag tudatos vásárlás népszerűsítésért dolgozik. Meggyőződésünk, hogy a mai gazdaságnak és benne a fogyasztásnak alapvetően át kell alakulnia ahhoz, hogy társadalmilag és ökológiailag fenntartható legyen. Ezért a változásért mindenki máshogy tud tenni. Ehhez adnak ötletek honlapjukon. 

         

 

A fenti borítóképekre kattintva elérhető a könyvtár katalógusa, amelyen keresztül foglalásokat, előjegyzéseket lehet tenni az adott könyvre. Erről és a szolgáltatásaink változásáról bővebben ITT olvashatnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://deak.blog.hu/api/trackback/id/tr1516289852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása