Nem szoktam francia filmeket nézni, mégis most az egyik személyes kedvencemet ajánlom a kedves olvasó figyelmébe. Ez a mozifilm tabudöntögető: humorral és kifigurázással ábrázolja egy betegséggel küzdő ember életét illetve emberi kapcsolatait, társadalmi rétegek különbözőségét és faji kérdéseket is boncolgat. 

A történet alapja nem fikció, hiszen megtörtént eseményeken alapszik, amiről egy dokumentumfilm is készült 2004-ben, erre figyeltek fel az Életrevalók rendezői, Olivier Nakache és Éric Toledano. Így született az Omar Sy és François Cluzet főszereplésével készült dráma-vígjáték, ami 2011-ben kulturális jelenséggé vált Franciaországban.

Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Driss-t. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. 

A film igazi erejét az utánozhatatlanul és jól kidolgozott karakterek és párbeszédek adják. Ami miatt ezt a filmet mindenki szereti és szeretni fogja, azok a szereplők és a jellemük. Érthetőek, élettel teliek, igényes a humoruk, következetesen cselekednek. Átérezzük a helyzetüket és velük lélegzünk, a végén pedig fáj elengedni őket. A színészi játék is nagyon jó. Bár ismeretlenek a főszereplők (legalább is számomra), ismert színészekkel nem lett volna ennyire hiteles az egész. Ami nagyon kockázatos volt a filmben, az az volt, hogy úgy kell egyensúlyozni a vicc és a dráma határán, hogy egyik se csorbuljon és lehetőleg ne legyen tahó, tolakodó, vagy modoros. 

Aki eddig nem látta az Életrevalókat, az minél hamarabb pótolja be, mert nemcsak az elmúlt évtized egyik legnagyobb francia filmsikere, de megkerülhetetlen alkotás, aktuális és gondolatébresztő témával.

Készítette: Áron