Lili a kreatív alkotás kategóriában küldte el két művét, melyekről az alábbiakat írta: 

"A választott verset egy Kosztolányi Dezső versválogatásban találtam, amit még 2018-ban kaptam egy versenyen. Az évek alatt nagyon a szívemhez nőtt e versválogatás főleg az "Öreg barackfa" című mű. A feladat teljesítéséhez egy úgy nevezett "térbeli alkotás kartonból" technikát választottam, ami annyit tesz, hogy a vers olvasása közben elképzelt látképet, elsősorban hajtogatott kartonokból (az asztal és a székek) hoztam létre, valamint a barackfát egy fatörzsé formázott rézdrót, és lombként használt fólia teszi ki. Majd egy papírt megégettem, hogy régiesebben nézzen ki és tintával ráírtam egy részletet a versből, ami szerintem jól leírja az alkotást. Mivel még túl üresnek véltem a lapot, egy viaszpecséttel töltöttem ki az üres teret."

Az irodalmi mű, amely Lilit inspirálta:

Kosztolányi Dezső: ÖREG BARACKFA

1

Borbélyné ősszel rendbe hozatta lakását.

Miután a szobákat mind-mind kifestették és föltisztogatták, észrevette, hogy a szalon még mindig sötét. Egy öreg barackfa állott az ablak előtt az udvarban. Gondolt egyet, áthívatott a szomszédból egy napszámost, s így szólt hozzá:

- Vágja ki.

A napszámos létrát támasztott a fához, lassan fűrészelni kezdte. Előbb a koronát.

A nagy ágak egymás után hullottak le recsegve, a gallyak csak valami különös levélsóhajjal.

2

Ekkor érkezett haza Borbély.

- Hát te mit csináltatsz?

- Kivágatom.

- Miért?

- Mert elvette a fényt. Nézd, máris világosabb van.

- Nem kár érte?

- Már öreg volt.

- Hány éves?

- Legalább húsz.

- És meddig él egy barackfa?

- Fogalmam sincs.

Borbély bement a könyvtárszobába, kihozott egy lexikont. Hangosan olvasta:

- "Barackfa. Kajszibarack. (Prunus Armeniaca). Átlag harminc évig él." Szóval - mondta gondolkozva -, ez pont olyan, mintha engem.

- Ugyan.

- De. Én most negyvenéves vagyok. Előbb a fejemet, aztán a karjaimat, a combjaimat.

- Már alig termett.

- De virágzott.

- Nem lehetett megenni a barackjait. Tudod, hogy olyan kis savanyú gyümölcsei voltak.

- Mégis meghozta minden évben. Szegény öreg. Nem rajta múlott. Nagyon szorgalmas volt. És azt hiszed, hogy ez most nem érzi?

- Lehet.

- Egy indus tudós fölfedezte a fák központi idegrendszerét. Ezek beszélnek is. Jeleket adnak. Csak mi nem értjük...

3

Kimentek az udvarba.

Ekkor már a törzsét emelte ki a napszámos. Ágai, gallyai ott hevertek a földön, még zöld levelekkel. A levelek susogtak a szeptemberi szélben.

- Mintha még élne - mondta az asszony.

- A halott haja - mondta a férfi.

4

Aztán, mikor a fát egészen összeaprították s levitték a pincébe, hogy télire tüzeljenek vele, visszatértek mind a ketten a szalonba.

- Határozottan világosabb van - szólt az asszony. - Ugye?

- Hogyne.

- Nem is lehet hasonlítani. Légy őszinte. Hét órakor láttál itt ennyire?

- Nem.

- Bözsi - hívta Borbélyné a cselédet -, ugye, világosabb van most?

- De mennyivel, nagyságos asszony.

- Hát még télen. Majd csak akkor fogjuk igazán meglátni.

Férj és feleség leült az ablak elé. Tűnődve nézték az öreg barackfa helyét, ahol már csak egy halom frissen ásott föld púposodott. Sokáig hallgattak.

- Mondd - szólalt meg újra az asszony -, nincs világosabb?

- Föltétlenül - válaszolt a férfi -, sokkal világosabb van.

Aztán nem beszéltek többet.

Mind a ketten úgy érezték, hogy sokkal-sokkal sötétebb van.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár