Slammerek

2021. április 10. 08:22 - DFMVK2

 "A slam poetry egy előadó költészeti verseny, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos.

A Slam Poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj, a Spoken Word versengő formájaként, Marc Kelly Smith („Slampapi”) kezdeményezésére. Ez egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos.

Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés.

Kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek.

Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson!"

 

A slampoetry.hu oldalon 160 slammer segítségével ismerkedhetünk a műfajjal.

 

A szöveg és a kép forrása: slampoetry.hu

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://deak.blog.hu/api/trackback/id/tr1916496268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása