Utazzunk - gondolatban

2020. május 04. 13:25 - DFMVK2

"A távolságot, mint üveg golyót, megkapod"

 

Valószínű, hogy a közeljövőben nagyon kevesen szánják rá magukat hosszabb utazásra. De szerencsére vannak, akik elérhető közelségbe hozzák számunkra a nagyvilágot, méghozzá olyan szemszögből, ahogyan turistaként nem is láthatnánk. A természet kincseiről szóló folyóiratokat olvasgatva eljutunk idegen tájakra, megismerhetünk olyan embereket, akiket másként nem, megismerhetjük egy adott vidék növény- és állatvilágát, a klímaváltozással kapcsolatos újabb ismeretekről is képbe kerülhetünk, és van köztük olyan, melynek segítségével még a világűrbe is kijuthatunk. Az alábbi folyóiratok könyvtárunkban megtalálhatók, de addig is, amíg zárva tart a könyvtár, az online elérhető oldalaikat ajánljuk. 

 A Földgömb c. folyóiratban ismeretterjesztő írásokat olvashatunk kalandos felfedező­utakról, látványos vidékekről és lakóikról, alig ismert környezetünkről a tengerfenéktől a hófödte csúcsokig, sőt egészen a Marsig… Minden lapszámban foglalkoznak legalább egy magyarországi, egy európai, illetve egy tengerentúli területtel. A lap információkban gazdag, mindig aktuális, magazin-jelleggel, színes, olvasmányos formában, színvonalas tartalommal és képanyaggal mutatja be bolygónkat. (forrás)foldgomb_2.png

Tematizált rovatai mellett a blogokat is érdemes megnézni.

Az online folyóirat ITT olvasható, a facebook oldal ITT érhető el.

 

geo.png

A GEO kíváncsi, közérthető és sokszínű. Az ismeretterjesztő magazin hónapról hónapra azokhoz szól, akik többet szeretnének tudni a világról, az azt alakító emberekről, a természet- és társadalomtudományok nagy kérdéseiről, az állat- és növényvilágról, az érzelmekről, a Föld legszebb tájairól és legizgalmasabb kalandjairól. Megjelenik évente 10 lapszámmal.

A lap digitális formátuma IDE kattintva, a magazin facebook oldala ITT érhető el. 

 

nat_geo.png

A National Geographic a földrajztudomány, az állat- és növényvilág, a természeti környezet és a társadalomtörténet legelterjedtebb és egyik legigényesebb ismeretterjesztő lapja. 37 nyelven, összesen 60 millióan olvassák világszerte.

A természettudományos írások mellett találhatunk könyvajánlókat is, illetve az olvasók által beküldött fotókat is. A beérkező képeket a NG.hu szerkesztősége naponta átnézi és kiválasztja "A nap képét".

natgeo2.pngnatgeo3.png 

 

 

Magyar nyelvű honlapja ITT érhető el, az angol nyelvű ITT, facebook oldala pedig ITT. 

 

 

 

 

 

 

  

   

 

Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

term_vil.png

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára. (forrás)  Honlapja ITT érhető el

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://deak.blog.hu/api/trackback/id/tr5215658700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása