Otthon a család

2020. március 20. 00:02 - DFMVK2

pexels-photo-3178744.jpeg

Megváltozott az életünk. A gyermekintézmények bezárása miatt a kisebb gyermekekkel sok szülő otthon maradt. Ahol megoldható, ott a munkahelyek lehetővé teszik az otthoni munkavégzést. A diákok otthonról tanulnak. Az idős embereknek pedig erősen ajánlott, hogy ne hagyják el az otthonukat.

A könyvtárak bezártak, de továbbra is feladatuknak tekintik a kultúraközvetítést, az információszolgáltatást, az ismeretközlést – azonban ezeket a tevékenységüket áthelyezték a virtuális térbe.

Nem lehet tudni egyelőre, hogy mennyi ideig tart ez az állapot, de addig is igyekszünk irodalommal, kultúrával, művészetekkel, érdekességekkel, a zárt térben - egyedül vagy a családdal együtt  - töltött idő hasznos eltöltésével kapcsolatos ötletekkel megjelenni.

 ∼

Mivel valószínűleg hosszú időre kell berendezkednünk az otthonainkban, ezért a nyugodt környezet érdekében, érdemes lenne a teret rendezetté tennünk magunk körül, az adott család létszámától és lehetőségeitől függően.

Ha valakinek megvannak az alábbi könyvek (vagy hasonló), akkor érdemes elővenni, megnézni a bennük szereplő módszereket. 

                  rend_a_lelke.jpgrendterapia_borito.jpg                    vegso-rendrakas-sved-modra.jpg

Ha nincs, akkor az interneten is nagyon sok hasznos ötlet található rendrakás témában. ITT például Marie Kondo egyik könyvéről és módszeréről hallhatunk egy személyes beszámolót.

Ha esetleg a család mindkét felnőtt tagja otthoni munkavégzésre kényszerül és még kisgyerekek is vannak a lakásban, akkor nem lesz egyszerű megszervezni az életet és a munkát.  

A hipersuli.hu oldalon nagyon jó összefoglaló olvasható arra vonatkozóan, hogyan alakítsa ki a szülő a gyermek otthoni tanulásának, a távoktatásban való részvételnek a feltételeit; hogyan lehet segíteni a gyermeknek a vírus megjelenése kapcsán kialakult stresszhelyzetben (WHO ajánlás); és melyek a technikai feltételei az otthoni munkának.

Ha a környezetünkben rend van, az hat a hangulatunkra, lelkiállapotunkra is, és ha a felnőttek nyugodtabbak, akkor ez a gyerekekre is jobb hatással van.

 

A cél most lassítani a járvány terjedését, elsősorban az egészségügyi ellátórendszer egyenletesebb leterhelése érdekében.

Nagyon jó lenne, ha bebizonyítanánk, hogy itt Magyarországon kulturáltan, egymásra vigyázva tudunk együtt élni, annak érdekében, hogy minél több társunknak megadjuk az esélyt az életre! ("Maradunk, ha maradunk – hajrá magyarok!" - KAP) Vegyük komolyan az előírásokat, rendelkezéseket!

Nem mindenki teheti meg, hogy otthon marad, vannak halaszthatatlan ügyek (munkába járás – ha nincs más választás, gyógyszertár, élelmiszerbolt – ritkán). Vigyázzunk azokra, akik az érdekünkben helyt állnak!  Segítsük az egészségügyben dolgozókat! Illetve amikor csak lehet:

MARADJUNK OTTHON!

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://deak.blog.hu/api/trackback/id/tr515536796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márta Szbó · https://www.shopstart.hu/ 2020.03.22. 10:38:41

Van sok pozitív oldala otthon maradásnak.
süti beállítások módosítása