Az esten Bodor Böbe színésznő olvassa fel az általa kiválasztott idézeteket és történeteket Szepes Mária: Emberek és jelmezek című önéletrajzi ihletésű művéből.
Szepes Mária nagyon sok műfajban alkotott attól függően, hogy az adott politikai közeg mire adott számára lehetőséget.
1946-ban jelent meg A Vörös Oroszlán, Orsi Mária szerzői névvel a Hungária kiadásában, 2000 példányban. Nem sokkal megjelenése után, amikor a kiadókat is államosították, a könyvet felforgató és veszélyes műnek találván, begyűjtötték, és minden példányát bezúzták. Negyven évig volt tiltott könyv. Íróját, a nem létező Orsi Máriát „nem találták”.
Hamvas Béla, Szepes Mária igen jó barátja, aki ekkor már az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, meg tudott menteni négy példányt. „Amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni.”, mondta Szepes Mária, és így is lett. (f)
Szepes Mária és Hamvas Béla különös barátságáról többet tudhat meg ebből az írásból.
Az 50-es években kezdte írni gyermekkönyveit, Pöttyös Panniról szóló meséit. A sorozatról és az egyes kötetekről ITT olvashat bővebben.
Ezoterikus könyveiből, tudományos-fantasztikus és misztikus regényeiből, gyermekkönyveiből könyvtárunkban nagyon sok kötet megtalálható.